Csak Quentin Taratino rajongóknak
'Menü'
 
'In the end I'm gona kill Bill'
 
'Kedvenc Színészei'
 
'Képek'
 
'Cikkek'
 
'Halál lista'
Indulás: 2004-11-24
 
'Bruce Willis'
'Bruce Willis' : Bruce Willis

Bruce Willis

  2004.12.10. 15:38

Született: 1955. március 19.

Portré
1955-ben Walter Bruce Willison néven egy németországi laktanyában született, mivel katona édesapja Európában állomásozott.
A fiatal évei alatt nagy bajkeverőként számon tartott "Brunót" kiskora óta élénken foglalkoztatta a színjátszás, s bár eleinte meg kellett küzdenie heveny dadogásával, később rájött, hogy a színpadra lépve mindez hirtelen megszűnik. A középiskolában tagja volt a színjátszókörnek, majd New Jersey-ben drámatagozatra járt egy helyi főiskolán. Emellett teherautó-sofőrként, biztonsági őrként, majd bártenderként és blues-zenészként kereste kenyerét New Yorkban.
Néhány Levi's reklám és egy rövid fegyvercsempész szerep után a Miami Vice sorozatban megkapta A simlis és a szende című ABC TV-sorozat főszerepét Cybill Shepherd partnereként. Bár úgy hírlik, a két főszereplő a színfalak mögött korántsem volt baráti kapcsolatban egymással, a sorozat nem csupán színészként (Golden Globe-, illetve Emmy-díj), hanem a pletykalapok állandó főszereplőjeként is megalapozta az életet nagykanállal evő Willis karrierjét, sőt, Demi Moore-ral 1987-ben kötött házassága tovább növelte hírnevét.
Mindmáig legnagyobb sikerét a később két folytatást is megélt Drágán add az életed John McClane felügyelőjeként aratta, melynek "emberarcú szuperhős"-karaktere később olyan nagy sikerű (ám a kritika által kevésbé elismert) mozik főszerepére predesztinálta, mint Az utolsó cserkész, Az ötödik elem vagy az Armageddon.
Hiba lenne azonban színészi kvalitásait az előbbi filmek alapján megítélni, hiszen ennek ellenkezőjéről mindenkit meggyőzhetett akár a Terry Gilliam által rendezett utópisztikus sci-fiben, a 12 majomban, akár Quentin Tarantino filmjében, a Ponyvaregényben, ahol bokszolóként John Travolta végzetét alakította, de találkozhattunk vele Travolta gyermekeként is, akinek hangját kölcsönözte a Nicsak, ki beszélben.
1998-as válása óta játszott pszichológust a Hatodik érzékben, de feltűnt Kurt Vonnegut Dwayne Hooverjeként, az amerikai író regényéből készült Bajnokok reggelije című filmben is. A Sebezhetetlenben pedig komoly már drámai hőst igyekezett megformálni. Ezek a fellépései egyértelműen igazolják az akcióhősi szerepkörtől való elszakadási vágyát.

 
'Ponyvaregény links'
 
'Jackie Brown links'
 
'Tiszta Románc links'
 
'Kill Bill links'
 
'Kutyaszorítóban links'
 
'Alkonyattól pirkadatig links'
 
'Halálbiztos links'
 
'Login'
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Frissítések

2008.12.16. Halálbiztos Links, Cikkek: Halálbiztos: tartalom

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.